Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


darkorbit

2011.06.13
A harmadik évezred során gyökeres változások történtek a Földön, az anyabolygón. Nem csak az éghajlat alakult át, hanem maga a Föld bolygó is lassan, de állandóan változott. Az emberiség, ami a Földet már több millió éve lakja, fejlett kultúrájának köszönhetően két jégkorszak között az egész bolygót az uralma alá tudta vonni. Ám az éghajlatváltozás miatt az időközben igen magas szinten fejlett emberi fajnak egyre kevesebb lett az élettere, így a kutatók keresni kezdték a túlélési lehetőségeket. Mi is lett volna kézenfekvőbb, mint az égre tekintve az univerzum és a messzi bolygók meghódítását tervezgetni? És nem hiába tervezgettek, kiderült ugyanis, hogy a világűrben hatalmas mennyiségű nyersanyag található. Így a népek messzi bolygókra települtek át - és alkalmazkodtak az új környezetükhöz. Ám itt is az erősebb törvénye az úr. Ahogy teltek az évszázadok, három hatalmas cég vette át az irányítást, amelyek ezeket a bizonyos nyersanyagokat kitermelték és élénk kereskedelmet folytattak. A rendelkezésre álló nyersanyag azonban egy idő után fogyni kezd majd, ami az energiaellátás újabb kríziséhez vezethet. Így a három hatalmas cég már évszázadok óta elkeseredett harcot folytat az értékes űr-nyersanyagokért. Legendás háborúk folytak, amelyekről az űrpilóta-kiképzésed során már biztosan hallottál. Az ismeretlen világok meghódítása és idegen galaxisok bizarr jelenségeinek felfedezése mindig is vonzott. Ez mára elhivatottsággá vált: az űrakadémián az évfolyamod legjobb diákja voltál. És most itt az idő. Fiatal űrpilótaként a világűr messzi pontjaira kell repülnöd, a küldetésed: gyűjts össze minél több nyersanyagot a megbízód számára, mert csak így győzhet a hatalomért, az energiáért és a nyersanyagokért folytatott harcban! Tudni szeretnéd a szinteket és hogy mennyi tapasztalat kell hozzá?itt megtalálod. 2. szint: 10.000 TP 3. szint: 20.000 TP 4. szint: 40.000 TP 5. szint: 80.000 TP 6. szint: 160.000 TP 7. szint: 320.000 TP 8. szint: 640.000 TP 9. szint: 1.280.000 TP 10. szint: 2.560.000 TP 11. szint: 5.120.000 TP 12. szint: 10.240.000 TP 13. szint: 20.480.000 TP 14. szint: 40.960.000 TP 15. szint: 81.920.000 TP 16. szint: 163.840.000 TP 17. szint: 327.680.000 TP 18. szint: 655.360.000 TP 19. szint: 1.310.720.000 TP 20. szint: 2.621.144.000 TP 21. szint: 5.242.880.000 TP 22. szint: 10.485.760.000 TP 23. szint: 20.971.520.000 TP 24. szint: 41.943.040.000 TP 25. szint: 83.886.080.000 TP 26. szint: 167.772.160.000 TP 27. szint: 335.544.320.000 TP 28. szint: 671.088.640.000 TP 29. szint: 1.342.177.280.000 TP 30. szint: 2.684.354.560.000 TP 31. szint: 5.368.709.120.000 TP 32. szint: 10.737.418.240.000 TP stb...
 
 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Március / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 29416
Hónap: 384
Nap: 10